A '80-as évek végén, amikor megkezdődött a nemzeti mozgalom, majd 1990-ben, amikor az ország függetlensége helyreállt, kezdetét vette a rendszer lebomlásának és megsemmisülésének időszaka is. Ez nemcsak a rég várt szabadságot hozta el, de annak árnyoldalait is: vad kapitalizmust, korrupciót, nyerészkedést és szervezett bűnözést. A '90-es évek kezdetén több nagy műgyűjtő tűnt fel akik - a reformok következtében - új hobbijuknak nagyobb kiadások nélkül hódolhattak, hisz a Művészeti Alap megszüntetésével műveiket a művészek visszakapták, amelyeket az említett gyűjtők így,”nagytételben” fillérekért felvásároltak. Köztük megjelent egy új, a szovjet időkben elnyomott gyűjtői réteg is, a papság.

Jellemző példa lehet Ričardas Jakutis pap története: gyűjteményének katalógusa 1993-ban jelent meg, amelyben szó esik művészetpártolásának nemes céljairól és a közösség iránti áldozatvállalásáról. Ám nem sokkal később, 2006-ban - amikor már nem papként, hanem botrányairól híres művészetrajongóként tűnt fel -, a végrehajtók aukción próbálták meg eladni gyűjteményét, hogy fedezzék a ,”gyűjtő” tartozásait hitelezőinek. Sokkal tragikusabb Ričardas Mikutavičius pap sorsa, akinek meglehetősen értékes gyűjteményt sikerült felhalmoznia. 1998-ban, a maffia korlátlan hatalma idején kegyetlenül megölték, és gyűjteményét elrabolták. Ez bizonyítja, hogy a műgyűjtés nem csak kellemes, de igen veszélyes hobbi is. Később, nemzetközi összefogás eredményeként, a gyűjtemény egy része előkerült. 

Ám amikor az országban megváltoztak a társadalmi, gazdasági téren az erőviszonyok, a művészeti élet fellendült és új irányt vett. A megreformált Litván Művészek Egyesülete nem ellenőrizte többé a művészeket. A Művészetek Palotája kiállító hely átalakult a Kortárs Művészet Központjává (CAC, Vilnius), ahol független művészi kezdeményezések indultak el. 1991-ben megjelentek az első kereskedelmi galériák - Vartai, Lietuvos Aidas –, amelyek független és autodidakta módon próbálták kialakítani az új művészeti piacot. Ez meglehetősen nehéz volt, köszönhetően annak a szovjet időkből eredő hagyománynak, hogy a gyűjtők közvetlenül a festők műterméből vásároltak. A galériák és a művészek nem tudták még definiálni státuszukat, piacuk szabályait és kötelezettségeiket. Ezek a mai napig kényes problémák. Mindemellett - ahogy Kaunaszban a két háború közti időszakban is - az első gazdaságilag erős vásárlók előnyben részesítették az idősebb generáció műveit, amelyek már kanonizálódtak a litván művészettörténetben. Ezért kevés jó modern mű tűnt fel a művészeti piacon (ez megnehezíti a Nemzeti Galéria számára huszadik századi gyűjtemény bővítését). Más vásárlók – üzletemberek és befektetők, akik hamar meggazdagodtak – ízlésükhöz közel álló műveket vásároltak, amelyek értéke kétes is lehet, mivel a piac túltelítve volt a felkapott művészek munkáival.

A ’90-es évek művész-gyűjtő viszonyának kiemelkedő példája a középkori festő prototípusát megtestesítő Šarunas Sauka és a gyűjtő - galéria tulajdonos (Maldis gallery), Edmundas Armoška kapcsolata. Armoška gyűjteményét nemcsak nemzetközileg ismert antik műkincsek, hanem 20. és 21. századi litván művek is gazdagították. Ő volt az első műgyűjtő, aki 2002-ben kereskedelmi galériát nyitott. Ebben a galériában került megrendezésre Antanas Samuolis (Ars csoport tagja) kiállítása, és itt robbant ki (talán az első) botrány a kiállítás szerzőségét illetően.

Egy évvel később Vilnius óvárosának szívében az önkormányzat helyet biztosított Kazys Varnelis, a híres emigráns konstruktivista és minimalista művész múzeumának. Emellett egy grafikákból, festményekből, szobrokból, reneszánsz és későbbi korok bútoraiból, keleti kollekció, térképekből és más műkincsekből álló, az Egyesült Államokból hozott nemzetközi gyűjteményt is itt állítottak ki, amelyben Albrecht Dürer, Francisco Goya, Giovanni Battista Piranesi és a vilniuszi festő Jonas Rustemas munkái is megtalálhatóak.

A már hosszú ideje gyűjtő Algimantas Miškinis építész professzor 2005-ben mutatta be Kaunasznak az M. K. Čiurlionis Művészeti Múzeumot, amelynek értékes gyűjteménye több mint huszonötezer műalkotást foglal magába. Akkoriban példa nélküli esemény volt, mivel a Litván Nemzeti Galéria, ahol a legjelentősebb huszadik századi litván műveket raktározták, csak 2009-ben nyitotta meg kapuit. Ez pedig azt jelentette, hogy egészen addig a közönségnek nem volt lehetősége megismerkedni a litván művészettörténet egy hosszú korszakával.

IV. Kortárs gyütök és korárs müvészet: ...

back