A cári Oroszország elleni 1863-as forradalom után, egészen az első világháborúig, Litvániában egyre erősödött a nemzeti mozgalom, amely felébresztette a nemzeti öntudatot nem csak a litvánokban, hanem a lengyelekben és más külföldiekben is, akik Vilniusban és az ország egyéb részein éltek. A XX. század elején Vilnius lakosságát szociálisan és nemzetiségileg is meglehetősen széttagolt csoportok alkották (lengyel köznemesség, a köznemesség hagyományait és viselkedését követni próbáló, újgazdag városlakók és többnemzetiségű értelmiségi rétegek). A köznemesség jelentős befolyással bírt a város kulturális fejlődésére, és szigorú konzervativizmussal elhatárolta magát a kulturális eszméktől és a művészeti formáktól. Így a helyi művészek alátámasztották a kor uralkodó sztereotípiáit: halálra ítélt kulturális felkelés, megvetett, alsó társadalmi osztály és támogatott keresztény értékek. A lakosok művészet iránti alacsony kereslete miatt a legerősebb művészek külföldön - Varsóban, Krakkóban és Lvovban - néztek gyűjtők után. Litvániában a műkritika gyakorlatilag csak 1904 után kezdett fejlődni, amikor az orosz cár eltörölte a latin betűs írás tilalmát.

I. Művészet a nemzeti identitás keresése során